Őskori településre bukkantak Dunavecsén okosgyár-építés közben

Dunavecse-Öreg-hegy elnevezést kapta az az újonnan feltárt régészeti lelőhely, melyet a Schneider Electric okosgyárának építését megelőző régészeti kutatás során találtak a beruházás helyszínén a szakemberek. 

Két település, egy őskori, azon belüli is a kora neolitikum időszakára (Kr.e. 6000-5400) datálható település és egy római kori (Kr.u.1-5. század), úgynevezett szarmata település maradványait találták meg régészek Dunavecsén azon a területen, ahol az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric legújabb, 25 ezer négyzetméteres okosgyárát építi. A régészeti feltárás során főként árkok, árokrendszerek és tárolóvermek, gödrökkerültek elő, de a római kori település maradványai között egy épületet és egy kutat is feltártak – írja a vállalat közleményében.

Az őskori településen egy nagyon szabályos, rendezett település képét találták a munkálatokat végző Kecskeméti Katona József Múzeum régészei. A leglátványosabb elem egy, a munkaterületet észak-kelet, délnyugati irányban átszelő mély árok volt, mely telekhatárt, védelmi vagy vízelvezető szerepet egyaránt betölthetett. A helyszínen feltárt gödrök élelemtárolásra szolgálhattak. Ezen a területen többek között nagy mennyiségű festett, díszített kerámiatöredéket, állatcsontot, őrlőköveket, és pattintott kőpengéket találtak.

Fotó: MOLNÁR KAROLA / KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF MÚZEUM

A másik, az épülő okosgyár közelében megtalált fiatalabb, római kori település lakói az úgynevezett szarmaták, egy iráni eredetű, nomád lovas nép tagjai voltak. A szarmaták a Kr. u. 1. században érkeztek a Kárpát-medencébe és egészen az 5. századig jelentős erőt képviseltek a térségben. Itt is főként árkokat, árokrendszereket, méhkas alakú élelemtároló vermeket, egy kutat és egy földbe mélyített, szabályos téglalap alakú épületet találtak a régészek. A feltárt gödrök közül többnek vöröses-égetett betöltése volt, ami arra enged következtetni, hogy már ebben az időszakban ipari jellegű tevékenységet folytathattak a területen. Az ásatás során előkerültek még állatcsontok és római kori szarmata kerámiatöredékek, de mind közül kiemelkedik egy kisméretű fazék, és egy szárnyas alakkal díszített római terra sigillata töredék, ami egy vöröses bevonatos, jó minőségű „luxuskerámia” volt abban az időben.

Az előkerült leletanyagot a Kecskeméti Katona József Múzeumban helyezik el, a területen pedig a terveknek megfelelően folytatódik a Schneider Electric okosgyárának építése, ahol várhatóan 2024-ben kezdődik majd meg a termelés.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?