Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a tévék úgy néznek ki, ahogy, és a dizájn tekintetében nem igazán lehet nagyot dobbantani. Ez részben igaz is (hiszen a képernyőt például sehogy sem tudjuk lespórolni a készülékről), ám bizonyos keretek között egészen elképesztő formai megoldásokra bukkanhat az ember, ha nyitott szemmel jár.
Rég elmúltak már azok az idők, amikor egy elektronikai cikk, például egy televízió kiválasztásánál az egyetlen szempont a teljesítmény volt. Felmérések sora bizonyítja, hogy az emberek a vásárlási döntések meghozatalalánál kiemelt jelentőséget szánnak a készülékek külsejének, és akik megtehetik, szívesen választanak olyan terméket, amelynek kulcseleme az egyedi dizájn. Jól tudják ezt a gyártók is, akik egymás sarkát taposva igyekeznek szokatlan megoldásokkal felkelteni a sokat látott vásárlók érdeklődését.
Ha kicsit visszább megyünk az időben, a háztartásokban az úgynevezett katódsugárcsöves – “dobozos” – tévékkel találkozhattunk, amelyek leginkább otromba kinézetükkel hívták fel magukra a figyelmet. A bumfordi készülékeket az első plazmatévék követték, melyek megfizethetetlenül drágák voltak, végül pedig befutottak a LED-kijelzők, melyek méregdrága státuszszimbólumból hétköznapi elektronikai cikkekké fokozták a lapos tévéket. A technológia folyamatos fejlődése végül lehetővé tette, hogy új utak nyíljanak meg a tervezésben, és olyan egyedi megoldásokkal rukkoljanak elő a gyártók, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek.
A televízió, mint műalkotás ötlete meglehetősen szokatlan elképzelésnek tűnhet, pedig a koncepció sikerét, mi sem bizonyítja jobban, mint a Samsung The Frame készülékei, melyek a klasszikus okostévés funkcióján túl műalkotásként is tökéletesen megállják a helyüket a lakásban. Habár 2017-es debütálása óta a készülék mind funkcióiban, mind méretében egyaránt folyamatosan alakult, hogy még inkább illeszkedjen a felhasználók átalakuló stílusához és életmódjához, egy valami mégis állandó maradt: a kifejezetten hangsúlyos keret, ami pont azért ilyen, hogy minél inkább hasonlítson egy igazi festményre. A készülékhez exkluzív szolgáltatásként elérhető az ún. Art Gallery nevű adatbázis, amely művészeti alkotások, rajzok, festmények, illusztrációk megjelenítését teszi lehetővé a képernyőn, azt a látszatot keltve, mintha azok papírra, vászonra készültek volna.

Vékonyabbak, jobb a képük és a hangjuk: ezek azok a hívószavak, melyek talán minden új tévé bemutatóján elhangzanak. Ezeknek a kitételeknek azonban nem minden tévé akar megfelelni, legalábbis ami a vékonyságot illeti. A The Serif a Samsung lifestyle kategóriába tartozó tévéit erősíti, melyet a világhírű bútortervező francia testvérpár, Ronan és Erwan Bouroullec közreműködésével fejlesztett a cég. A készülék tökéletesen szembemegy azzal az elvárással, miszerint a tévé annál jobb, minél vékonyabb: a képernyőt egy kifejezetten vaskos, robosztus burkolat öleli körbe, amely igazán figyelemfelhívóvá teszi a készüléket. A The Seriff célja ugyanis nem az, hogy belesimuljon a környezetébe, éppen ellenkezőleg: akárcsak egy egyedi bútordarab a szoba éke kíván lenni.
A hagyományos tévék esetében alapvetően kevésbé szempont, hogy mennyire használható a szabadban, pedig kevés hangulatosabb program létezik, mint egy meleg nyári estén kiülni a teraszra, és egy meccset vagy egy jó filmet végignézni a családdal, haverokkal. A Samsung beszédes nevű The Terrace tévéje semmi kétséget nem hagy afelől, hogy hova szánták, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a készülék úgy lett megalkotva, hogy kibírja az időjárás viszontagságait, beleértve a páratartalmat, a port és a hőt.
És ha már a filmezésnél tartunk, a tévék mellett ne feledkezzünk meg a projektorokról sem, melyeknél szintén nem elhanyagolható szempont a dizájn. A Samsung Freestyle külalakja mellett egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül: a kütyü nem csak kicsi, de jól is néz ki, ami azért sem utolsó szempont, mert a projektor hordozható, így fontos, hogy a lakás szinte bármely részében jól mutasson. A teleszkópra emlékeztető eszköz pedig tényleg bárhol letehető a lakásban legyen szó asztalról, polcról, esetleg ágyról – ha például szeretnénk lefeküdni és a plafonon nézni egy filmet.
Egyértelmű tehát, hogy a dizájn világában a televízióknak is bérelt helye van, és a tudás, képminőség mellett kiemelt szerepet kap a készülékek külseje is. A dizájn televíziók nem egyszerűen csak televíziók kívánnak lenni; formai-esztétikai kialakításukkal már önmagukban egyfajta értéket képviselnek, még akkor is, ha ezeknek a készülékeknek a többsége nem az átlag magyar nappalikba való.
[sc name=”facebook” ][/sc]