Készül a botrányos bohócfilm harmadik része

Terrifier 2 vetítésein többen is rosszul lettek, az alkotók most bejelentették: készül a harmadik rész. 

Tavaly ősszel érkezett a mozikba a mindösszesen 250 ezer dollárból forgatott Terrifier 2, a magyarul kissé szerencsétlenül hangzó Bohócrém folytatása, ami óriási siker lett a horrorrajongók körében, akiket még az sem tántoríthatott el, hogy maguk az alkotók figyelmeztették a nézőket a rendkívül erőszakos jelenetek és a brutális horrorábrázolások miatt. A ZS-kategóriás slasherek műfaját idéző alkotás elsősorban azzal került be a hírekbe, hogy a beszámolók szerint több néző is elájult, vagy hányva hagyta el a mozitermet az amerikai vetítéseken.

A Deadline most arról ír, hogy a film franciaországi székhelyű forgalmazója, a The Coven bejelentette a soron következő, harmadik filmet, amelyben a gyilkos bohócot alakító David Howard Thornton, valamint a Siennát megformáló Lauren LaVera is visszatérnek. A sztoriról egyelőre semmit sem tudni, viszont ezúttal sokkal nagyobb költségvetéssel dolgoznak majd a készítők, ami Priscilla Smith, a The Coven munkatársa szerint segít az alkotóknak a kreatív szabadságuk kibontakozásában.

A forgatási munkálatok várhatóan még idén novemberben vagy decemberben megkezdődnek, a kész produkció pedig a jövő év folyamán érkezik majd a mozikba. Alább a Terrifier 2 előzetesét találtjátok, megtekintését csak erős idegzetű, felnőtt olvasóinknak ajánljuk.

A filmek főgonosza egyébként egy Art nevű gyilkos bohóc, akit az első részben látszólag sikerült kinyírni, de ahogy az lenni szokott, a második részben újra feltámad a gonosz, és egy tinilányt és annak öccsét próbálja elkapni és megölni Halloween napján.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?

Napszemüveg választási tanácsadó

Így válasszuk ki a tökéletes napszemüveget a nyárra

A káros UV-sugárzás nemcsak kellemetlen irritációt okozhat, hanem hosszú távon komoly szemkárosodáshoz is vezethet. A megfelelő napszemüveg kiválasztása ezért nem csupán divatkérdés, hanem elengedhetetlen a szemünk egészségének megőrzéséhez.