Kapacitásbővítés a Bosch miskolci autóipari gyárában

A Bosch bővíti az elektromos meghajtások üzletághoz tartozó miskolci vállalata tevékenységét. Az idén húszéves Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2025 közepéig két, összesen több mint 18 milliárd forint értékű beruházást valósít meg. 

A vállalat több mint 4,4 milliárd forintból tovább bővíti az elektromos hajtások fejlesztését és tesztelését Miskolcon, emellett közel 13,6 milliárd forintot fordít gyártási kapacitásának bővítésére. A két beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés (EKD) alapján összesen mintegy 3 milliárd forint utófinanszírozás keretében nyújtható, vissza nem térítendő készpénz támogatást biztosít. A beruházásokról szóló bejelentésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.

A Bosch miskolci autóipari gyárában megvalósuló beruházás célja, hogy a vállalat fejlesztési tevékenységét, kompetenciáit és a kapcsolódó gyártási infrastruktúrát megerősítse, valamint még erősebb szinergiát hozzon létre a termék- és folyamatfejlesztési tevékenység és a termelési területek között. Ennek érdekében a miskolci vállalat a fejlesztés területére 60, ebből 45 fő felsőfokú végzettségű munkavállaló számára teremt új munkahelyet.

bosch miskolc
(Fotó: Bosch Media Service)

Az idén húsz éve működő Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. járműipari alkatrészek és elektromos hajtások gyártásával foglalkozik, amelyek hagyományos, hibrid és elektromos autókba, valamint kerékpárokba kerülnek beépítésre. A vállalat mára több mint 2900 munkavállalót foglalkoztat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?