Kaszát kapott az Árnyék és csont, nem lesz több évad

A Netflix úgy döntött, nem ad új esélyt az Árnyék és csont című young adult fantasynak, vagyis nem lesz harmadik évad, ráadásul a spin-off sem készül el.  

Az Árnyék és csont nyolc epizódból álló első évada 2021 tavaszán debütált a Netflixen. A Magyarországon forgatott sorozatnak sikerült megkavarni a Witcher utáni állóvizet fantasy fronton a Netflixnél, így az alkotók a folytatás mellett döntöttek. A második évad azonban már nem hozta a vártakat, gyengécskén teljesített, valamint a végeredmény is kaotikus lett, így sajnos nem meglepő, hogy a streamingszolgáltató a nyugdíjazása mellett döntött.

A bejelentésre nem sokkal azután került sor, hogy véget ért Hollywoodban a színészek sztrájkja, a streamingszolgáltatók pedig gőzerővel igyekeznek tető alá hozni a nagyobb horderejű produkciókat. De nem csak az Árnyék és csont járt pórul: a fantasy alkotás mellett az Elvis, a Ragyogj, ha mersz, a Farzar és az Áldozati bárány sem folytatódhat tovább.

És ahogy fentebb is említettük, a belebegtetett Árnyék és csont spin-offra is lecsapott a Netflix kalapácsa. Márciusban még arról szóltak a hírek, hogy dolgoznak egy spin-off sorozaton az Árnyék és csonthoz, ami a varjak, azaz KazInejJesper és a többiek történetén alapult volna.

Az Árnyék és csont Leigh Bardugo fő Grisa-trilógiáját és a Hat varjú sorozatot gyúrja egybe – utóbbi a Grisa-trilógiával megegyező világban játszódik, de más helyszínen, ráadásul két évvel a fő események után. Az első évad az első Grisa-könyvet, az Árnyék és csontot dolgozta fel olyan formában, hogy már a Hat varjú szereplőit is beemelte a történetbe. A második évad az Ostrom és vihar című második köteten és a fő trilógia befejező regényén, a Pusztulás és felemelkedésen alapult, a Hat varjú története pedig haladt tovább nagyjából az első könyv sztorijával.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?