A British Medical Journal, a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában jelent meg egy új tanulmány, amelyet kivételesen nem érdemes túl komolyan venni.
A Doctor Who, vagy ahogy Magyarországon ismerik, a Ki vagy, doki? című brit sorozatot 1963 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal sugározza a BBC tévécsatorna, illetve most már a Disney+ streamingszolgáltató is. Már-már megszokottnak tekinthető, hogy az ikonikus sci-fi széria alkotói karácsonyi különkiadással készülnek az ünnepi szezonra, ezzel kapcsolatban pedig nemrégiben napvilágot látott egy finoman szólva is furcsa tanulmány, ami az egyik legnívósabb tudományos kiadványban jelent meg.
Richard Riley, a Birminghami Egyetem professzora arra a megállapításra jutott, hogy azokban az években, melyeket megelőzően a Ki vagy, doki? sorozat ünnepi különkiadással jelentkezett, csökkent a halálozási ráta. A kutató úgy találta, hogy a különkiadásokat követő években átlagosan 3,6 személlyel kevesebb haláleset történt az Egyesült Királyságban 10 ezer személyre lebontva. A hatás még inkább szembetűnő volt (6,0/10 000 személy Angliában és Walesben), ha az ünnepi részt karácsony napján vetítették, nem pedig elkövetkező napokban, ahogy az több esetben is történt. Tekintettel arra, hogy hat év után idén végre karácsony napján érkezett a különkiadás, Riley professzor szerint arra lehet következtetni, hogy 2024-ben tovább csökkenhet a halálozások száma.
Természetesen a fenti következtetések senki ne vegye vérkomolyan, ugyanis az égvilágon semmi köze nincs a mortalitás csökkenésének a Ki vagy, doki? sorozathoz – hívja fel a figyelmet az IFL Science. Arról van szó csupán, hogy a British Medical Journal szerkesztői decemberben lazítanak picit a gyeplőn, és olyan tanulmányokat is közzétesznek, amelyek önmagukban ugyan nem állítanak hazugságot, de az adatokból levont következtetéseknek nem sok közük van a valósághoz.
[sc name=”facebook” ][/sc]



