Március 20-a a boldogság nemzetközi napja, melynek apropóján idén is megjelent a nemzetek boldogságát vizsgáló World Happiness Report nevű éves jelentés. Az elemzés szerint az északi országok uralják a rangsor elejét, közülük is a finnek a legboldogabbak, mi magyarok viszont hátrébb kerültünk a sorban.
Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN), a Gallup közvéleménykutató cég, valamint az Oxfordi Boldogságkutató Intézet közös elemzése 143 állam boldogság-szintjét vizsgálta. A kutatók a válaszadók életükkel kapcsolatos állításaik alapján rangsorolták a világ országait, miközben hat másik tényezőt is figyelembe vettek a sorrend felállításakor: az egészségben eltöltött évek számát, a gazdaságot (egy főre jutó GDP), a korrupció mértékét, a társadalmi támogatottságot, a nagylelkűséget és a szabadságot.
Ezek alapján kiderült, hogy a finnek a legboldogabbak, ami nem túl meglepő, az északi ország lakosai ugyanis hét év óta letaszíthatatlanok a trónról. A rangsor másik felén Afganisztán áll, az utolsó 5-ben pedig Libanont, Lesothót, Sierra Leone-t és Kongót találjuk.
Mi, magyarok kicsivel előrébb, mint középtájon helyezkedünk el, közvetlenül Portugália után, egy hellyel előrébb, mint Paraguay. Az előző évi elemzéshez képest viszont öt helyezéssel csúsztunk hátrébb a ranglistán, így jelenleg csupán az 56. helyen állunk a boldogság tekintetében.
Érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államok most először nem került be a Top20-ba, ami részben a fiatalok rossz mentális állapotának tudható be.
Alább a Top10 legboldogabb országot találjuk:
- Finnország
- Dánia
- Izland
- Svédország
- Izrael
- Hollandia
- Norvégia
- Luxembourg
- Svájc
- Ausztrália
A teljes jelentés ide kattintva érhető el.
[sc name=”facebook” ][/sc]



