2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel.
A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg.
A rekordkísérlet az ország öt pontján – a Yettel törökbálinti székházában, a cég szegedi telefonos ügyfélszolgálati központjában, valamint három üzletében, Szombathelyen, Budapesten és Debrecenben – egyidőben zajlott, és több százan szinkronban doboltak ugyanarra a dalra. Ahhoz, hogy a különböző helyszíneken a dobosok összekapcsolódhassanak és a zenélés egyszerre történjen, a Yettel az 5G-hálózatát hívta segítségül: ezen keresztül egy időben láthatták és hallhatták egymást a résztvevők.
A rekordkísérlet profi zenészek vezetésével, a szolgáltató munkatársainak részvételével zajlott. A Yettel székházában és a többi helyszínen összesen 333 doboltak ütős eszközök segítségével, aminek köszönhetően új, regisztrált magyarországi rekord született az egy időben több helyszínen megvalósított együtt dobolás kategóriában.

A zenei megvalósításért a Z-Drums Projekt ütős csapata, professzionális dobosok és ütős zenészek feleltek. A produkcióban a hagyományos dob mellett más ütős hangszereket és eszközöket is használtak, így a belső terekben is élvezhető és lekövethető volt a műsor. A kísérlet során egy külön erre az alkalomra született dalra játszottak a résztvevők; a produkció megalkotásakor lényeges volt, hogy egyszerre mozgalmas és gyorsan tanulható legyen, így a Yettel munkatársai is könnyedén be tudtak csatlakozni az ütős eszközök segítségével.