Áprilisban Pécsett, több mint 20 iskola részvételével szervezték meg az első regionális ProSuli tanári napot, amelynek központi témája a mesterséges intelligencia volt.
A ProSuli program minden hónapban a digitális világ egy-egy témáját helyezi fókuszba. Ezek közül jelenleg a mesterséges intelligencia az egyik legaktuálisabb, amelynek az oktatásban betöltött szerepe számos izgalmas lehetőséget rejt – erről szólt a délnyugat-magyarországi régióban elsőként Pécsett, a Cserepka Iskolában megrendezett szakmai nap. A résztvevő tanárok több mint 20 iskolából érkeztek, és először találkoztak egymással személyesen, hogy közösen szerezzenek gyakorlati ismereteket.
Az eseményen kiemelt figyelmet szenteltek többek közt az olyan praktikáknak, amelyekkel színesebbé tehető a mindennapi oktatás a diákok és a tanárok számára egyaránt. A szakmai napon a mesterséges intelligencia tanításba való integrálásáról hallgathattak meg két előadást és egy workshopot a résztvevők.
A közös workshop a két, nyelvi modellen alapuló szoftverről, a ChatGPT-ről és a Geminiről szólt, melyeket a résztvevők közül sokan korábban még egyáltalán nem használták. A különböző, tanórán is alkalmazható ötletek megvalósítása ugyan gyakran kihívás elé állítja a pedagógusokat, azonban a workshopon az is szóba került, hogyan egyszerűsítheti a folyamatokat a mesterséges intelligencia – írja a Yettel közleményében.