Neuroprocesszor – az informatika jövője

A neuroprocesszor drágább, de jobb – az emberi agyból készült CPU kevesebbet fogyaszt. És tanul.

Sikerült emberi agyszövetből processzort csinálni, és ez mindent megváltoztathat

A svájci FinalSpark elkészítette a világ első neuroprocesszorát, ami szakértői várakozások szerint az informatika jövőjét hozhatja el.

A FinalSpark nevű svájci startup cég közölte: sikerült elkészítenie a világ első, emberi agyszöveten alapuló processzorát. A Frontiers in Artificial Intelligence című tudományos megjelent publikáció szerint a neuroplatform 16 organoidot tartalmaz. Az organoid nem más, mint egy szerv miniatürizált, egyszerűsített változata, amit mesterségesen hoznak létre, és ami utánozza az adott szerv kulcsfontosságú funkcionális, szerkezeti és biológiai összetettségét.

Neuroprocesszor
Neuroprocesszor (nem neuroprocesszor)

A publikációban a FinalSpark kutatói azt írják, a processzor milliószor kevesebb energiát fogyaszt, mint egy hagyományos CPU. A cég a nagy nyelvi modellek, mint a ChatGPT mögött álló GPT-3 betanítását hozta példának. A szakemberek szerint ehhez 10 GWh energiát kell felhasználni, ami 6000-szer több egy átlagos európai ember éves fogyasztásának. Az emberi agy ehhez képest 20 W energiát használ fel, így az emberi agyszövettel működő processzor sem fogyaszt túl sokat.

Ha a bioprocesszor valóban képes a FinalSpark által említett energiatakarékos funkciókra, akkor megmutathatja, hogy ezek az újabb processzorok milyen hasznosak lehetnek a nagy igénybevételű feladatok elvégzésénél, vagy ott, ahol kevés energia áll csak rendelkezésre. A cég szerint a processzor emellett képes megtanulni és feldolgozni az információkat, pont úgy, mint egy normál emberi agy.

Maga a processzor a biológia, a szoftver és a hardver hármasából álló össze. Összesen négy tömbből áll, mindegyik tömbben négy organoid található.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a processzor skálázható-e, vagy nem, illetve, hogy hogyan boldogul meg azokkal a feladatokkal, amelyeknél meg kell osztani a számítási kapacitást. (Forrás: HVG Tech, kép: Pexels)

A nemzetközi és magyar innováció hírei – ez is érdekelhet!

Íme a leginnovatívabb magyar startupok

Innovatív bank – újfajta ügyfélszegmentáció

i7++ Innovációs Audit a leginnovatívabbaknak

Innovatív üzleti modellek konferencia 2024: Ember – Üzlet – Felelősség

Innovatív cégek, a jövő pénzgyárai

A pénznek nincs szaga? Létezhet-e etikus üzleti innováció?

Innováció, üzletfejlesztés, újdonság az autóiparban – Jöhetnek a mindenszínű autók a Toyotától

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?