Szandi megpróbálkozik a rockzenével

Azok kevesek számára, akik az elmúlt években Szandi karrierjét csupán felületesen követték, elsőre meglepő lehet ez a zenei stílusváltás, pedig a hölgy olyan könnyednén váltogatja a zene stílusokat, mint anno a Hupikék Törpikék zenekar. Érdekes tény egyébként, hogy Szandi hangján kívül egyéb hasonlatosság is van az említett kék zenekarral.

Aki van olyan szerencsétlen, hogy látta már Szandit a ‘Sztárban sztár’ műsorában AC/DC-t énekelni, annak azért nem akkora meglepetés, hogy ez az ötlet komolyabban is felmerült a hazai „sztárgyártók” fejében. Alapi István is akkor figyelt fel Szandi „érces” hangjára, amikor Pataky Attilaként énekelte a Gyere őrült című EDDA slágert a műsorban.

Később közösen készítettek pár feldolgozást, amelyekkel kapcsolatban olyan pozitív visszajelzések érkeztek a közönségtől (Biztos, hogy odafigyeltek az üzenetek után található emotionokra?), hogy felvetődött az ötlet egy állandó formáció létrehozására is. Ekkor csatlakozott a Szandi, Alapi, Bogdán(Itt lép be a képbe a Hupikék Törpikék vonal) hármashoz az Alapi Power Bandből is ismerős Takács „Kanóc” Roland basszusgitáron és Pompor „Samu” László billentyűs hangszereken, valamint Wirth Zoltán dobos.

Szandi elmondása szerint „most érett meg a hangja a rockzenére”, koncertjein is az új stílusához alakította régi dalait, ahogy elmesélte, „a Nyugi doki mára egy jó kis Tina Turner-es rockdal lett” (na persze valójában bámi hasonlóság a rocknagyival és a zenéjével kizárólag a véletlen és a kelleténél egy földrésznyivel nagyobb önbizalom szüleménye lehet). Az énekesnő azt is hozzátette: ahogy a saját koncertprogramja és az EDDA turnéja engedi, jövőben szeretné minél több helyen élőben is megmutatni a rockos oldalát. Ezt már mi is legalább annyira várjuk, mint egy jó szaharai homokkal teli záport kocsimosás után.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?