Néhány évvel ezelőtt bukkant fel ez a stílus, és csak örülhetünk, hogy nem hódított teret.
A 2020-as évek elején jelentek meg az első olyan emberek, akik úgy döntötték, hogy megreformálják a körszakállt. A hagyományos módtól eltérően nem a szájat ölelte körbe náluk a szőrzet, hanem az egész fejet.
Igen, az egész fejet.
A végeredmény elképesztően röhejes, és csak örülhetünk, hogy ebből nem lett divat. Így is azt gondoljuk, hogy az emberiség elveszítette már a józan eszét, és bukásra van ítélve.