Már csak három évet kell aludni, és darálhatjuk a Beatles filmeket

Nem is egy, hanem rögtön négy The Beatles mozira készülhetünk, bár várni kell rájuk egy kicsit.

beatles
Kép: Historical Newspapers

Boldogok lehetnek a Beatles rajongói, főleg, ha a filmeket is komálják, mert a Sony Pictures bejelentette, hogy négy különálló filmben fogják elregélni a legendás zenekar történtetét. Ennek az oka, hogy a koncepció szerint mind a négy tag szemszögéből megismerhetjük a történéseket, bár majd csak 2028 áprilisában. A filmeket Sam Mendes rendezi, aki a Las Vegas-i CinemaCon iparági konferencián ismertette a szereplőgárdát.

Paul McCartney-t Paul Mescal, John Lennon-t Harris Dickinson játssza. Ringo Starr szerepét Barry Keoghan kapta, míg George Harrison bőrébe Joseph Quinn bújik. ​A rendező kiemelte, hogy bár a brit zenekar felemelkedését már számos alkalommal dokumentálták, még mindig rengeteg felfedeznivaló maradt. A négy film szinte egyszerre, 2028 áprilisában kerül a mozikba, amit a Sony vezetője, Tom Rothman „az első darálható mozis élményként” jellemzett.

A színészek rövid időre megjelentek a színpadon, mindannyian fekete öltözékben, és együtt meghajoltak, ahogy az egy igazi Beatles-fellépéshez illik. A Sony a filmeket „The Beatles: A Four-Film Cinematic Event” címmel emlegeti. Elhangzott az is, hogy „abban a hónapban mi fogjuk uralni a popkultúrát.”A filmek előkészületei már zajlanak, és a forgatás várhatóan 2025 júliusában kezdődik Londonban.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?