A Trump Mobile állította reflektorfénybe azt a telefont, ami tényleg – vagyis majdnem teljesen – amerikai gyártmány.

A Trump-szervezet a közelmúltban azzal keltett feltűnést, hogy bejelentette saját mobilszolgáltatásának, a Trump Mobile-nak az indulását, valamint a szeptemberre ígért aranyszínű T1 okostelefonját. A hivatalos oldaluk szerint az egyik fő vonzereje az lenne, hogy a készülék „büszkén Amerikában készül”. Csakhogy ez a kijelentés erősen megkérdőjelezhető, legalábbis az induláskor biztosan nem lesz teljesen hazai gyártású a készülék.

Ezzel szemben egy független, San Franciscó-i techcég, a Purism már évek óta dolgozik egy olyan mobilon, amely valóban közel áll ahhoz, hogy szinte teljesen az Egyesült Államokban készüljön. Ez a készülék a Liberty Phone, amely nem kevesebb mint 1 999 dollárba kerül. A Purism 2014 óta létezik, és saját bevallásuk szerint az 5,7 hüvelykes kijelzővel rendelkező okostelefonjuk, amely PureOS nevű, saját fejlesztésű operációs rendszert futtat, elsősorban Texasban és Kaliforniában készül, gyártással és összeszereléssel együtt.
Kisebb „kiskapuk” a gyártásban
A teljes „Made in USA” címkét azért nem lehet gond nélkül ráaggatni:
A telefon váza kínai gyártású
Bizonyos chipek Kínából vagy Indiából származnak
Ugyanakkor a fő processzort egy texasi székhelyű cég, az NXP gyártja, és eredetileg autók számára fejlesztették ki. De ő legalább amerikai.
Valóban lehet amerikai telefont gyártani?
A Trump Mobile körüli felhajtás újra felvetette a kérdést: lehetséges-e egy okostelefont teljes egészében az USA-ban gyártani, és még meg is fizethető legyen? Jelenleg szinte minden modern okostelefon alkatrészeit Kínában, Dél-Koreában, Vietnámban vagy Indiában szerelik össze. A Wall Street Journal szerint a Purism alapítója, Todd Weaver elmondta: eddig kevesebb mint 100 000 darabot adtak el, darabonként nagyjából 650 dolláros gyártási költséggel, és nem is céljuk versenyezni az Apple vagy a Samsung csúcskészülékeivel. „A mi vásárlóink elsősorban adatbiztonsági mániások, szülők, idősebb emberek vagy azok, akik szeretnék elkerülni a nagy techcégeket” – mondta Weaver. „Aki bivalyerős kamerát akar, az nem nálunk fog vásárolni.”
Összegzés
Miközben a Trump Mobile még csak ígéretekkel dobálózik, a Purism már ténylegesen létező, részben hazai gyártású alternatívát kínál, igaz, nem olcsón, és nem a tömegeknek. De ha valaki egy valóban adatbiztonság-központú, „big tech”-mentes mobilra vágyik, a Liberty Phone az egyik leghitelesebb válasz a piacon.