A Ferrari beismerte, hiba volt eltüntetni a valódi gombokat.

Amikor a Ferrari bemutatta legújabb modelljét, az Amalfit, sokan örültek annak, hogy a Roma utódja erősebb V8-as motort kapott hibrid rendszer nélkül. De ami igazán meglepő: visszahozták a valódi, fizikai gombokat a kormányra, beleértve a jól megszokott indítógombot is. A Ferrari a vásárlói visszajelzésekre hallgatva döntött úgy, hogy búcsút int a tapintásérzékeny vezérlőknek, amelyek sokak szerint frusztrálóak voltak. A Maranellóban székelő gyártó belátta, ideje visszatérni a klasszikus, kézzel fogható vezérléshez.
Az Amalfi csak a kezdet, a cég minden jövőbeni modelljénél valódi gombokat alkalmaz majd a kormányon. Ezt Enrico Galliera, a vállalat kereskedelmi vezetője erősítette meg az Autocar-nak. Ráadásul Gianmaria Fulgenzi, a termékfejlesztésért felelős vezető a Top Gear-nek azt nyilatkozta, a meglévő modellek is utólagosan átalakíthatók. A teljes kormányt nem kell cserélni, elég a középső részt, amit egy márkaszerviz könnyedén elvégez, akár anélkül is, hogy az autót vissza kellene küldeni Olaszországba.

Galliera elmondta, hogy a trend az SF90-es modellel kezdődött, ahol a cél az volt, hogy a Ferrari a „legmodernebb technológiát” alkalmazza. De hamar kiderült, ez az irány nem felel meg teljesen az autós használatnak. A visszajelzések egyértelműek voltak, az ügyfelek nem szerették.
„A tapintásérzékeny gombok innovatívak, de ha közben vezetsz, fontosabb, hogy a szemed az úton, a kezed a kormányon legyen” – fogalmazott Galliera. A cél az okostelefonos gyorsaság és egyszerűség volt, de nem jött be.
Érdekes módon, bár az érintős felületek nem arattak osztatlan sikert, a Ferrari 2024-ben mégis rekordeladásokat ért el. 13 752 autót szállítottak le, ami 0,7%-os növekedés az előző évhez képest. Annyi rendelés van, hogy 2026 végéig betelt a gyártási kapacitás, vagyis aki most rendel, 2027-ig várhat.
A Volkswagen is hasonló irányt vett:, mivel a GTI, R és más modellek kormánya is visszakapta a fizikai gombokat, és a jövőbeli modellek középkonzolján is újra megjelennek a valódi kapcsolók.
Persze a kijelzőkkel teli műszerfalak korszaka még nem ért véget, sok gyártó (pl. Toyota, Hyundai/Kia) még kitart a valódi kezelőszervek mellett, de a többség már a kijelzőket favorizálja. Még a Ferrari is kínál külön utasoldali képernyőt, de legalább a kormány újra olyan lesz, mint régen. Egyszerű, gyors és megbízható.