Nem találod ki, mivel vonzza a kínai turistákat egy apró bolgár falu

Egészen meglepő, százával járnak a kínai turisták egy festői környezetben lévő bolgár faluba, egy bizonyos dolog miatt.

bolgár
Kép: Reuters

Minden évben több száz kínai turista érkezik a bolgár Momcsilovci nevű hegyi faluba, hogy részt vegyen a helyi joghurtot ünneplő fesztiválon. A Rhodope-hegységben, a görög határ közelében fekvő településen a látogatók együtt ünnepelnek a helyiekkel, miközben a falu főterén énekesek és dudások lépnek színpadra hagyományos, hímzett viseletben, a késő nyári napfényben.

A környék joghurt- és sajtkészítői, akik közül sokan néhány szót kínaiul is beszélnek, kóstolókat kínálnak és termékeiket árulják. „A bolgár joghurt nagyon népszerű Kínában, ezért szerettük volna megkóstolni itt, a hazájában is” – mondta a 37 éves kínai turista, Ge Lin. A kínai érdeklődés 2009-ben kezdődött, amikor egy tejipari cég először importálta a helyi joghurtban található baktériumot. A vállalat Mosilian néven forgalmazott terméke mára a legtöbb kínai szupermarketben megtalálható.

bolgár
Kép: Reuters

A 20. század elején Stamen Grigorov bolgár mikrobiológus és Ilja Mecsnyikov orosz zoológus fedezte fel, hogy a joghurt fogyasztása hozzájárult a bolgár parasztok hosszabb életéhez. A bolgár joghurt Lactobacillus bulgaricust és más, csak erre a régióra jellemző baktériumokat tartalmaz, amelyek erősítik az immunrendszert és növelik a vitalitást – magyarázta Penka Petrova professzor, a Bolgár Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Intézetének igazgatója. Szerinte a bolgár joghurt lehet a világ első probiotikuma, amelyet különféle betegségek kezelésére is használtak, és minden házi készítésű joghurtból izolált baktériumtörzs egyedi tulajdonságokkal rendelkezik.

Újabb tudományos kutatások is megerősítették, hogy a Bulgáriában készült erjesztett tejtermékek jótékony hatással vannak az egészségre. A 37 éves Dimitar Danchev, aki negyedik generációs bolgár állattartó a térségben, elmondta, hogy a joghurtot tehén- és juhtejből is készítik, és az évszaktól függően más-más tulajdonságokkal bír. Tavasszal, amikor az állatok friss fűvel táplálkoznak, a joghurtnak különleges íze van, ősszel viszont, amikor a fű szárazzá válik, a tej sűrűbb lesz.

A 95 éves Mitra Pareva szerint a joghurt egész életében része volt a mindennapjainak. „A joghurt jó nekem. Az első dolgok az asztalomon mindig a kenyér és a joghurt” – mondta mosolyogva.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?