Lehet, hogy már nincs benne magas fordulaton üvöltő motor, de azt nem lehet elvitatni, hogy az új generációs Lexus LFA Concept lenyűgözően néz ki.

Ez itt a Lexus LFA Concept, amely egészen más, mint az azt megelőző, V10-es szörnyeteg. Évekig úgy gondolták az autórajongók, hogy a következő LFA nem lesz több, mint a Toyota új GR GT-jének Lexus-logós változata. Ehhez képest valami teljesen más született. A koncepció most debütált Japánban a duplaturbós V8-as Toyota mellett, és hónapokkal ezelőtt még Lexus Sport Concept néven kezdték teaselni.
Az akkori tanulmány azonban időközben egy sokkal gyártásközelibb formává alakult, és immár teljesen elektromos hajtáslánccal érkezik. A gyártó szerint az „LFA” név „nem kötődik a belső égésű motorokhoz”, hanem olyan autót jelöl, amely „az adott kor mérnökeinek olyan technológiáit testesíti meg, amelyeket meg kell őrizni és tovább kell adni a következő generációnak”.

Toyota-alapok
Miközben a Toyota már rengeteg részletet megosztott új zászlóshajó sportautójáról, a Lexus továbbra is hallgat elektromos testvérének részleteiről. Egyelőre semmilyen konkrét adatot nem árultak el az LFA Concept hajtásláncáról, így a teljesítményére csak találgatni lehet. Akármekkora is lesz a teljesítménye, biztos, hogy semmilyen kilowatt-mennyiség nem tudja majd visszahozni az eredeti LFA V10-esének összetéveszthetetlen üvöltését, vagy akár a Toyota új V8-asának hangját.
Érdekesség, hogy az LFA Concept ugyanarra a teljesen alumínium platformra épül, mint a Toyota GR GT és a GR GT3. Elvileg tehát akár ugyanazt a V8-ast is használhatta volna, mint az anyacég, de a Lexus ezt nem így akarta. A hajtáslánc választása furcsának tűnik, főleg annak fényében, hogy az elektromos sport- és szupersportautók iránt egyre gyengébb a kereslet. Az viszont kétségtelen, hogy az LFA Concept gyönyörű. A belső tér pedig szinte teljesen eltér a Toyotáétól, bár ez nem meglepő, hiszen az LFA még mindig csak koncepcióautó.

Mit tartogat a jövő az LFA Concept számára? Annyi biztos, hogy gyártásba kerül, és az, hogy a Sport Conceptet átnevezték LFA Conceptre, azt jelzi, valóban második generációs Lexus LFA-ként fogják árusítani. Hogy mikor kerül az utakra, még kérdéses, de ha tippelnünk kellene, nagyjából a Toyota GR GT érkezése körül – vagy kicsit később – számíthatunk rá, amely várhatóan 2027-ben debütál.



