Friss genetikai kutatások átírják a háziasítás történetét. Kiderült, hogy a jégkorszaki vadászó-gyűjtögetők is kutyabarátok voltak, és nemcsak társként tekintettek rá, hanem családtagként is gyászolták őket.
A kutya és az ember közötti kapcsolat az egyik legnagyobb tudományos rejtély, de a Nature folyóiratban szerdán megjelent két átfogó tanulmány végre fellebbentette a fátylat a kezdetekről. A kutatók Nagy-Britanniában és Törökországban talált, 14 000 és 16 000 évvel ezelőtti kutya maradványokat vizsgáltak meg, amelyek a valaha kinyert legidősebb kutya-genomokat szolgáltatták. Ez a felfedezés több mint 5000 évvel tolja vissza a Canis lupus familiaris, vagyis a háziasított kutya létezésének közvetlen bizonyítékait.
Ami azonban még ennél is döbbenetesebb, az a genetikai hasonlóság. Bár a két leletet több mint 3000 kilométer választotta el egymástól, a kutyák közeli rokonok voltak. Ez arra utal, hogy a különböző vadászó-gyűjtögető közösségek már a mezőgazdaság megjelenése előtt is kereskedtek a kutyákkal, vagy ajándékba adták őket egymásnak, ami bizonyítja, hogy ezek az állatok hatalmas értéket képviseltek az akkori társadalmakban.
A kutatás során olyan különleges leleteket elemeztek, mint a brit Gough’s Cave-ben talált 14 300 éves, vagy a törökországi Pinarbasiban fellelt 15 800 éves példány. Lachie Scarsbrook, az Oxfordi Egyetem paleogenetikusa egyenesen a „rosetta-i kőhöz” hasonlította ezeket a genomokat, amelyek kulcsot adtak a korábban értelmezhetetlen adatbázisokhoz. A csontok izotópos vizsgálata egészen intim részleteket is elárult az ősi eb-ember barátságról.
Pinarbasiban például kiderült, hogy a gazdák hallal etették a kutyáikat, ami komoly áldozat volt egy olyan korban, ahol az erőforrások szűkösek voltak. De nemcsak az életükben, hanem a halálukban is megmutatkozott a tisztelet. A kutyákat gyakran az emberekkel azonos helyen, sőt, ugyanolyan temetési rituálék mellett helyezték örök nyugalomra, ami egyértelműen kulturális és érzelmi kötődésre utal.
A második tanulmány, amelyben Anders Bergström, az East Anglia Egyetem kutatója is részt vett, azt vizsgálta, mi történt a kutyákkal a neolitikus átmenet, vagyis a földművelés elterjedése idején. Az eredmények rácáfoltak a korábbi feltételezésekre. Amikor az első földművesek Közel-Keletről Európába vándoroltak, nem irtották ki vagy cserélték le a helyi vadász-kutyákat, hanem befogadták és keverték őket a saját állataikkal.
Ez szöges ellentétben áll például az Amerika gyarmatosításakor látott folyamatokkal, ahol az európai kutyák szinte teljesen kiszorították az őshonos amerikai fajtákat. Úgy tűnik tehát, hogy a kutyák iránti tisztelet olyan egyetemes volt, hogy még a népvándorlások és a technológiai forradalmak sem tudták megtörni. Bár még mindig nem tudjuk pontosan, melyik szürkefarkas-populációból származik az összes mai kedvenc, az biztos, hogy a „legjobb barát” titulusért már 16 évezrede is keményen megdolgoztak a négylábúak.
