Egy hatalmas kijelző lett a Mercedes műszerfala

A Mercedes az utóbbi években amúgy is elég sok kijelzőt zsúfolt az autói belső terébe, most viszont minden összeolvasztottak egyetlen gigantikus panelbe.

mercedes
Kép: Mercedes

Az EQ technológiával érkező Mercedes GLC lesz az első modell, amely megkapja a Hyperscreen továbbfejlesztett változatát. Az oszloptól oszlopig futó, 39,1 hüvelykes (99,3 centiméteres) képátlójú kijelző szinte teljesen uralja az utasteret. A már nem gyártott EQC helyét átvevő elektromos SUV több mint ezer LED-del dolgozik az óriáskijelzőben.

Bár elsőre könnyen tűnhet puszta trükknek, a Mercedes állítja, hogy a Hyperscreen nem vonja el a figyelmet. A felhasználók két külön szekciót is kezelhetnek egyszerre, beépített csúszkák segítségével. Fontos, hogy ez az extra képernyő opciós, az alapverziókban több lesz a klasszikus műszerfal és kevesebb a digitális felület.

Nem tűnt el teljesen a hagyományos világ sem, mivel néhány gomb megmaradt a középkonzolon, a kormányon és az ajtópanelen. Az igazi látványosság azonban kétségkívül a hatalmas kijelző, amely várhatóan más modellekben is megjelenik majd. A prémium autómárkák egyre inkább az óriásképernyőt tekintik a luxus szimbólumának, bár korántsem mindenki ért ezzel egyet.

mercedes
Kép: Mercedes

Az elegáns műszerfal-dizájnt és minőségi anyagokat mára felváltotta a kijelzőközpontú belső, amely kérdéses, mennyire öregszik majd szépen. Igaz, a GLC-t valószínűleg nem is évtizedekre tervezik tulajdonosaik. Az mindenesetre szembetűnő, mennyit változott a Mercedes belső világa az elmúlt tíz évben, nem is beszélve a gombokkal telezsúfolt régi idők kabinjairól.

Az új CLA szintén a kijelzőkre épít, de másképp. Nála három különálló panel sorakozik a függőleges műszerfalon. Hogy melyik megoldás működik jobban, nehéz eldönteni, de az irány egyértelmű. A GLC többi részlete azonban még mindig bőségesen hozza a prémium hangulatot, hiszen fém szellőzőrostélyok, hangszórórácsok, bőrkárpit és igényes varrások emlékeztetnek a hagyományos luxusra.

Közben a riválisok sem tétlenek. A BMW iX3 a legújabb iDrive rendszert hozza egy 17,9 hüvelykes érintőképernyővel és szélvédőbe vetített kijelzővel, az Audi és a Porsche pedig szintén a képernyőközpontú trendet követi, amely Kínában már rég bevett szokás. Úgy tűnik, az autógyártók nem a levegőbe terveznek. A vásárlók többsége valóban a kijelzőket akarja, és a jelek szerint a digitális korszak végleg átvette az uralmat az autóbelsők felett.

A Mercedes most egyelőre csak a belsőt mutatta meg, a teljes bemutatóra szeptember 7-én, vasárnap kerül sor, az IAA Mobility kiállítás előtt, Münchenben.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?