A Dyson folyamatosan úttörő technológiákba fektetett be. Hat évvel ezelőtt forradalmasította a hajápolást a Supersonic hajszárító bevezetésével – egy eszköz, amely gyors, szabályozott légáramlást és intelligens hőszabályozást használ a haj gyors szárításához, miközben a haj erős és egészséges marad.
Azóta a vállalat kifejlesztett egy sor olyan hajformázó eszközt, amelyeket úgy terveztek, hogy kiváló formázási lehetőséget biztosítsanak, minden hajtípussal rendelkező ember számára, valamint korlátozzák az extrém hőkárosodásnak való kitettséget. A vállalat most félmilliárd fontot különített el szépségipari portfóliójának bővítésére, technológiai fejlesztésekre kutatásokra, továbbá bejelentette, hogy a következő négy évben 20 új szépségápolási terméket tervez bevezetni.
A befektetéssel párhuzamosan a Dyson közzéteszi átfogó hajkutatási tanulmányának eredményeit is, amely segít megérteni és elmélyíteni a hajtípusok, a hajformázási szokások, valamint a haj egészségével kapcsolatos összefüggéseket.
A tanulmány főbb megállapításai:
A hajjal és a haj egészségével kapcsolatos tévhitek:
- 10-ből 7 válaszadó szerint a hajuk károsodott: a korpásodás, a hajhullás és az őszülő haj – ezek a legfőbb problémák. Ezek azonban valójában nem a hajkárosodással kapcsolatos aggodalmak. A válaszadók 67%-a ugyanakkor egyetért azzal is, hogy a haja egészséges, annak ellenére, hogy sérült.
- Úgy tűnik azonban, hogy a válaszadók értik, hogyan néz ki és milyen érzés az „egészséges” haj: fényesnek (36%) és simának (29%) mondják, és az egészséges fejbőrhöz kötik (26%).
[tds_council]„A korpásodás, a hajhullás és azőszülő haj nem a károsodás formái, hanem a fejbőrés a hajnövekedés problémái. A hajkárosodás a hajhámés a hajkéreg lebomlását jelenti, ami ahhoz vezethet, hogy a haj kócosnak, fénytelennek vagy töröttnek tűnik. Az egészséges haj elérésének legjobb módja a megelőzésés a károsító okoknak való kitettség minimalizálása. Ide tartozik az extrém hő, amely gyengíti a hajat,és hajlamosabbá teszi a töredezésreés a töredezett végekre” –mondja Rob Smith, a Dyson vezető hajtudósa.[/tds_council]
Hajformázással kapcsolatos szokások:
- Óvakodjon a túlzott hajmosástól: a Dyson globális hajmosási tanulmánya szerint 10-ből 8 ember naponta vagy 2 naponta mos hajat.
- A fogyasztók leküzdik a világjárvány utáni „styling bluest”: A Dyson megállapította, hogy míg 10-ből 6 fogyasztó átállt otthoni stílusra, legalább 20% visszatért a pandémia előtti rutinjához, és ez a szám folyamatosan nö
- Világszerte 10-ből 6 ember változtatott hajviselési szokásain a járvány miatt, kevesebbet formázzák a hajukat (17%) és kevesebb hajápoló terméket használnak (9%).
- Az alapvető hajápolás és hajformázás azonban továbbra is jelen van. Heti 3-4 alkalommal hajlakkot, hidratáló termékeket, fényfokozókat és normál kondicionálókat haszná
[tds_council]„Az, hogy milyen gyakran mosunk hajat, függ a hajtípustól, az aktivitási szinttőlés a környezettől. A túlzásba vitt hajmosás rendkívül káros lehet, mivel megfosztja a fejbőrt a természetes olajoktól, miközben a haj száraz marad. Általában minél zsírosabb a hajunk vagy a fejbőrünk, annál inkábbérdemes meggondolni a gyakori hajmosást. Az egyenes haj az olajfelhalmozódás miatt könnyebben elernyedhet, míg a hullámok, fürtök és göndör tincsek felszívják az olajat, és kevesebb mosást igényelnek. Legyünk gyengédek a fejbőrünkhöz és használjunk a hajtípusunknak megfelelő sampont. Legyünk tekintettel a környezet szennyezettségi szintjére, és mossuk le a hajunkról is a szennyeződéseket, mivel a koszés az ultraibolya elemek kombinációja fokozott mértékben károsíthatja a hajat” – javasolja Rob Smith, a Dyson vezető hajtudósa.[/tds_council]
[sc name=”facebook” ][/sc]