James Cameron új Terminátor-filmen dolgozik, de a mesterséges intelligencia még közbeszólhat

Bennfentes források szerint James Cameron már elkezdte írni az új Terminátor-film forgatókönyvét, de kivár vele, mert szeretné látni, milyen hatással lesz a mesterséges intelligencia a világunkra. 

Terminátor – A halálosztó 1984-ben bemutatott amerikai sci-fi akciófilm, a Terminátor-sorozat első része, amit 1991-ben a Terminátor 2. – Az ítélet napja követett. Ezt követően három további rész készült – a Terminátor 3. – A gépek lázadása (2003), a Terminátor: Megváltás (2009), illetve a Terminátor: Genisys (2015) -, ám egyikük sem tudta megközelíteni az első két rész sikerét.

Dell Tech World nevű geek rendezvényen nemrégiben kiderült, hogy az első két produkciót jegyző James Cameron dolgozik a következő Terminátor-film forgatókönyvén, ám mielőtt befejezné az írást, szeretné tisztán lenni, merre halad tovább a mesterséges intelligencia a világban. A hírt a rendezvényen részt vevő Rod Mercado közölte a Twitteren.

Ami pedig a filmek sztárját, Arnold Schwarzeneggert illeti, a színész a The Hollywood Reporternek azt nyilatkozta, hogy a Terminátor-franchise nem ért véget, azonban egy nagyszerű ötletre lenne szükség a következő film megvalósításához.

Cameron óvatossága nem légből kapott, a mesterséges intelligencia ugyanis rohamléptékben fejlődik, így mire rendező elkészíti a filmet, ki tudja a valóságban hol fog tartani a technológia. Az MI egyébként napjaink egyik legvitatott újítása, amelyet az emberi tevékenységek automatizálására fejlesztettek ki: sokan az állásukat féltik tőle, mások leginkább a világvégével fenyegető szuperintelligenciától tartanak.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?