Reagált a Warner a Barbie térképes balhéjára, ami miatt Vietnám betiltotta a filmet

Vietnám betiltotta a Barbie-film forgalmazását, mivel olyan térkép szerepel benne, ami Kína területi követeléseit tartalmazza. 

Mi is írtunk róla, hogy Vietnám levetette a helyi moziláncok műsoráról a Barbie-t, melynek oka, hogy bizonyos jelenetekben egy olyan térkép tűnik fel, ami Kína területi követeléseit reprezentálja a Dél-kínai-tengeren. A kelet-ázsiai ország ugyanis úgy véli, hogy az említett tenger 90 százaléka őt illeti, ez lenne az úgynevezett kilencpontos vonalon (nine-dash line) belüli terület. Habár a kínai rezsim ragaszkodik ehhez a koncepcióhoz, több környező ország, köztük Vietnám sem ismeri el a követeléseiket.

A Warner most megszólalt az ügy kapcsán, és azt mondta, hogy a filmben szereplő térkép nem politikai állásfoglalás. „A Barbie földi térképe egy gyerek zsírkrétarajzát imitálja. A kötőjelek Barbie útját ábrázolják Barbie-földről a „való világba”. Nem volt célja, hogy bármiféle kijelentést tegyen” – mondta a Warner Bros. Film Group szóvivője a Varietynek.

A film története szerint Barbie egzisztenciális válságba kerül, és az útja végül Barbie Landből az emberek világába vezeti őt és társát, Kent. Egyes források szerint a kilencpontos vonal Barbie „útvonalát” jelöli, annak mintájára, hogy a gyerekrajzokon is gyakran használnak kötőjeleket annak ábrázolására, hogy egy karakter honnan hova tart.

Greta Gerwig új Barbie-filmje az Oppenheimmerrel egy napon, július 20-án érkezik a hazai mozikba.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?