Bár a Beatles katalógusa tele van világslágerekkel, meglepő módon jó néhány daluk csak hajszálhíján, vagy több évtizedes késéssel látta meg a napvilágot.

A Beatles története során nem minden szerzemény aratott osztatlan sikert a zenekar tagjai között. Sokszor viták, elégedetlenség vagy technikai nehézségek hátráltatták a megjelenést. Az egyik legmegosztóbb darab a John Lennon által írt „What’s The New Mary Jane” volt, amely 1968-as indiai tartózkodásuk alatt született.
Bár a The White Album felvételei alatt rögzítették George Harrison és Yoko Ono közreműködésével, végül lemaradt a lemezről. Lennon később saját zenekarával, a Plastic Ono Banddel akarta kiadni, de a többiek tiltakozása miatt ez is meghiúsult, így a dal végül csak 1996-ban, az Anthology 3 albumon jelent meg hivatalosan.
Hasonló sorsra jutott George Harrison „Not Guilty” című száma is, amelyet szintén Rishikesh után írt, és bár több mint 100 felvételt készítettek belőle az Abbey Road-on, Harrison elégedetlensége miatt félretették. A dal szövege állítólag Harrison mellőzöttségét és a Maharishi guruval szembeni kiábrándultságát tükrözte. Végül egy átdolgozott verzió került fel az énekes 1979-es szólólemezére, az eredeti Beatles-változat pedig szintén az Anthology 3-on landolt.
Ringo Starrnak is megvolt a maga „elveszett” pillanata az „If You’ve Got Trouble” képében, amelyet Lennon és McCartney kifejezetten neki írt a Help! albumra 1965-ben. George Martin producer szerint bár Ringo remekelt, John és Paul játéka csapnivaló volt, így a dalt végül kiselejtezték az „Act Naturally” javára.
Harrison később úgy emlékezett vissza rá, mint a „legbénább” dalra, amit valaha felvettek, és csak 1996-ban az Anthology 2-n vált elérhetővé. Meglepő módon még a hatalmas sláger, a „Something” is várakozólistára került egy időre, mert Harrison túl egyszerűnek találta és fél évre „jégre tette”, mielőtt az Abbey Road albumon világsikerré vált volna.
A sor végén pedig ott az igazi kuriózum, a „Now and Then”, amelyet az utolsó Beatles-dalként emlegetnek. Lennon 1977-es demóját technikai nehézségek miatt évtizedekig nem tudták befejezni, mígnem 2023-ban Paul McCartney és Ringo Starr mesterséges intelligencia segítségével izolálták Lennon hangját, és Harrison 90-es évekbeli gitárjátékával kiegészítve végleg lezárták a zenekar történetét.



