Hollywood egyik legmeghökkentőbb forgatásának hátterét sokan városi legendának hiszik, pedig minden szava színtiszta igazság.
Hollywoodban számtalan pletyka kering veszélyes forgatásokról, de az 1981-ben bemutatott Roar (Üvöltés) című mozi mellett a modern akciófilmek legdurvább mutatványai is ártatlan délutáni játéknak tűnnek. A filmet Noel Marshall producer és felesége, a Hitchcock Madarak című klasszikusából ismert Tippi Hedren találták ki, miután egy afrikai utazás során megdöbbenve látták, hogyan foglalnak el elhagyatott házakat a vadon élő nagymacskák.
Az alapötlet az volt, hogy készítenek egy filmet a természetvédelemről, amelyben egy család együtt él több tucat oroszlánnal, tigrissel és gepárddal. A probléma ott kezdődött, hogy Hollywoodban egyetlen állatidomár sem volt hajlandó harminc-negyven felnőtt ragadozót egyszerre kiengedni egy nyitott díszletbe, mert azt öngyilkosságnak tartották.
Marshall és Hedren erre azzal reagáltak, hogy saját maguk kezdtek el oroszlánokat gyűjteni, és a kaliforniai birtokukon, a saját családjukkal – köztük Hedren tinédzser lányával, a későbbi sztár Melanie Griffith-szel – együtt nevelték fel a fenevadakat. Amikor a forgatás elindult, a birtokon már több mint százötven kezeletlen, idomítatlan nagymacska kószált szabadon, a rendezői székbe ülő Marshall pedig úgy gondolta, a kameráknak egyszerűen csak rögzíteniük kell az eseményeket.
A valóságban azonban semmiféle kontroll nem volt az állatok felett, a forgatás pedig egy tizenegy évig tartó, véres rémálommá változott. Bár a filmben egyetlen állatnak sem esett bántódása, a stábtagok közül több mint hetvenen szenvedtek el brutális sérüléseket a folyamatos oroszlántámadások miatt. Magát a rendezőt, Noel Marshallt annyiszor marták meg, hogy a forgatás végére többszörös gangrénát kapott, és az egyik támadás után évekre le kellett állni a munkálatokkal.
Tippi Hedren fejsérülést szenvedett, amikor egy oroszlán ráharapott a fejére, a fiatal Melanie Griffith arcát pedig úgy szétmarta az egyik nagymacska, hogy plasztikai műtétek sorozatára és több tucat öltésre volt szükség, hogy megmentsék a szeme világát és a karrierjét. A legfélelmetesebb sérülést mégis a film operatőre, a később a Die Hard és a Predator rendezőjeként világhírűvé vált Jan de Bont szenvedte el. Az egyik jelenet rögzítése közben egy felbőszült hím oroszlán hátulról lerohanta, és szó szerint lefejbőrözte a kameramant.
De Bont túlélte a támadást, és a kórházban több mint százhúsz öltéssel varrták vissza a fejbőrét, de a legbizarrabb az egészben az, hogy a felépülése után azonnal visszatért a díszletek közé, és folytatta a munkát. A filmet végül hatalmas anyagi bukás mellett mutatták be, hiszen a tervezett hárommillió dollár helyett tizenhétmillióba került, a mozikban pedig szinte senki sem nézte meg.
A Roar ma már igazi kultikus darab, amelynek stáblistáján büszkén hirdetik, hogy a forgatás alatt egyetlen állat sem sérült meg, a nézők pedig a saját szemükkel láthatják a színészek arcán a vegytiszta, valódi halálfélelmet, hiszen a filmbe bekerült jelenetek többségében a ragadozók valódi támadásait rögzítették a kamerák.
